Csokorba szedtük a legfontosabb tudnivalókat és ajánlatainkat a hozzánk érkező iskolai csoportoknak
Tisztelt Pedagógusok, Szervezők!
Jelen egészségügyi helyzetben nagyon fontos, hogy vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra és ez kiemelten fontos az iskolai kirándulások alkalmával is.
Összegyűjtöttük az Emlékparkba látogatást tervező iskolai csoportok részére a látogatás alatt betartandó szabályokat és összeállítottuk egyedi programcsomagjainkat, melyek biztosítják a diákcsoport részére a tartalmi egységet és a hozzá tartozó kiegészítő, interaktív programot, valamint lehetővé teszik a vírus elleni szabályok betartását.
-
Csoportokat az Emlékpark csak előzetes bejelentkezés alapján fogad.
-
A 194/2021. (IV. 26) kormányrendelet értelmében az intézményt kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy látogathatja, mely értelmében a diákcsoportot kísérő pedagógusnak, illetve felnőtt kísérőnek is rendelkeznie kell védettségi igazolvánnyal.
-
A csoportoknak az általános, a KEMPP honlapján megtalálható járványügyi védekezés érdekében hozott egészségügyi szabályokat be kell tartaniuk. (a szabályok ITT elérhetőek)
-
A diákcsoportok részére 2021. május 21-től visszavonásig a következő kedvezményt biztosítja a KEMPP: diákcsoportok esetében minden 15 fő felett 1 fő kísérő pedagógus ingyenes belépésre jogosult.
-
A kiállítóterekben érvényben lévő létszámkorlát miatt a diákcsoportok esetében 15 főnként 1 fő pedagógus vagy felnőtt kísérő jelenléte szükséges.
-
A Katonai Emlékpark az animációs programajánlatában szereplő programelemek közül a szabadtéri elemeket biztosítja, megfelelő időjárási körülmények között. A beltéri foglalkozások bizonytalan ideig nem vehetőek igénybe.
-
A járványügyi helyzetre való tekintettel a Katonai Emlékpark a diákcsoportok részére egyedi ajánlatos programcsomagokat állított össze, melyekről tájékoztatás ITT található
Kérjük szíves megértésüket és együttműködésüket!