Különleges élményben lehet része annak, aki január 12-14 között ellátogat a Katonai Emlékparkba
„Kiket örökké hazavárnak” címmel megtapasztalást adó kültéri sétára váruk minden érdeklődőt és megemlékezőt.
Programunkkal emlékezünk a 81 évvel ezelőtt, 1943. január 12-én, a Don-kanyarban történt tragikus eseményekről, melyben közel 130.000 magyar katona vesztette életét.
A programon való részvétel díja 1.000,- Ft/fő, mely tartalmazza a program, az Emlékpark kiállításainak megtekintését, valamint a parkolás díját. A séta végén egy pohár forró teára várjuk a résztvevőket a Kávézóban.
A téma érzékenységére és tartalmára tekintettel a programon való részvétel 10 éves kor alatt nem javasolt. A program során a nyugalom megzavarására alkalmas hanghatások érhetik a látogatókat!
Kérjük, a programra a kezdő időpont előtt legalább 15 perccel korábban érkezzen meg! Jegyvásárlás a Látogató Központ épületében lehetséges.
A Katonai Emlékpark teljes területe ezeken a napokon kizárólag belépőjeggyel látogatható. Az átmenő forgalom megengedett.